Az Ikarus a földkerekség legnagyobb autóbuszgyára volt. Miután elment mellettük a világ, eltűntek a megrendelők, a cégvezetés sokféleképp próbált kiutat találni. A kétezres évek elején francia licensz alapján még terepjárók gyártásával is megpróbálkoztak.
Az Auverland-Sovamag kis francia manufaktúra volt, az ötvenes évektől kezdve gyártott terepjárókat. Autóiknak nem volt rossz híre, abban a kategóriában jegyezték őket, amit ma már a kis japán terepjárók uralnak. Komoly megrendelőjük a francia hadsereg mellett az Idegenlégió volt, náluk tán máig is fut néhány Auverland. A3 nevű modelljüket a kilencvenes évek elején, elsősorban katonai célokra fejlesztették ki, majd anyagi nehézségeik miatt árulni kezdték a licenszét. Hazánkban először a Rába került képbe, utána a Csepellel tárgyaltak, ahol a Volvo Laplanderek összeszerelése révén már volt terepjárós tapasztalat. A „szigetországi“ autógyár azonban csődbe ment a megállapodás megkötése előtt. Ezután került képbe az Ikarus.
Az Ikarus negyven főt foglalkoztató üzemben, évente kétszáz darab, polgári célú terepjáró gyártását tervezte, rövid és hosszú tengelytávval, vászon- és keménytetős kivitelben, kettő, vagy négy üléssel - elsősorban hazai piacra. A Peugeot 1,9-es turbódízele Franciaországból, a sebességváltó, meg a differenciálmű Szlovákiából, az első-hátsó futóművek Olaszországból jöttek volna, készre szerelve, dobozban. Itthon az alvázat, a karosszéria elemeit és a beltér alkatrészeit gyártották volna.
A korabeli versenytársak vélekedése szerint évi öt-tízezres darabszám alatt csak veszteséggel gyártható terepjáró, a székesfehérvári cég azonban a Magyar Honvédség (MH) megrendeléseiben bízott. Tudták, hogy a MH tizenöt éves távlatban kétezer könnyű terepjáró autó beszerzését tervezi, ők az erre kiírt pályázat miatt voltak érdekeltek a licensz megszerzésében. A tervekért állítólag tizenhat millió forintot fizettek ki az időközben tulajdonost váltó francia cégnek, és 2000-ben megalapították az Ikarus Off-Road Kft.-t.
A tender első fordulóját a francia cég pénzügyi gondjai miatt végül is lekésték, az Ikarus-Auverlandokból egyedül a MOL rendelt meg három darabot. A két hónapos határidőre ígért, zöld színű autók végül is egy év alatt készültek el, Ikarus jelvénnyel ugyan, de Franciaországban, összesen tizennégy millió forintért. Ebből a pénzből akkor hat Lada Nivára futotta volna. A MOL biztonsági cége a százhalombattai finomító őrzését látta el az autókkal, minőségi problémáik miatt nem túl sokáig.
A nagy reményekre jogosító katonai tendert végül a Mercedes G-Klasse-t gyártó Daimler-Chrysler konzorcium nyerte meg a Rába közreműködésével, így a szép reményekkel induló vállalkozás egyre inkább csak nyűg lett az Ikarus vállán, 2001-ben cégbeli üzletrészüktől is megváltak. Az Ikarus- Auverlandok történetének végére 2003-ban felszámolás tett pontot.